A pandémia a gazdasági vonatkozásokon túl is hangsúlyos szerepet kapott az országértékelő beszédben, tekintettel arra a körülményre, hogy – mint a kormányfő fogalmazott – a népvándorlás kora mellett beköszöntött a járványok kora is. Orbán Viktor utalt arra, hogy ilyen, válságokkal teli időszakokban nem árt, ha egy országnak cselekvőképes, stabil kormánya van, amely ha szükséges, képes gyors döntéseket hozni, és amely meg tudja védeni hazánkat ezektől a kihívásoktól. A migrációs krízis után most a koronavírus-világjárvány során is megtapasztalhattuk, milyen az, amikor egy kabinet az elsők között tud lépéseket tenni az emberek megsegítése és megóvása érdekében. A koalíciós feszültségekkel és ellentétekkel teli, hatpárti baloldal erre minden bizonnyal képtelen lenne – ahogy jelenleg a közös lista állításával kapcsolatban sem tud dűlőre jutni.
Arra a kérdésre, hogy mit jelent a „Magyarország előre megy, nem hátra!” kampányszlogen, vagyis hogy mit jelent a kormányzás a jobboldal és a baloldal számára, Orbán Viktor világos válaszokat adott. Sok ezer milliárdos fejlesztések, csökkenő szegénység, erősödő középosztály, alacsony adók, növekvő bérek, egyre bővülő családtámogatások, emelkedő nyugdíjak, nemzeti szuverenitás, ha a jobboldal van kormányon; munkanélküliség, megszorítások, adóssághegy, IMF-hitel a nyakunkba, fizetésképtelenség és pénznélküliség, ha a baloldal kormányoz – utalt rá. Egyértelművé tette, kik állnak a túloldalon, és nevetségesnek, de egyúttal veszélyesnek is nevezte a „Gyurcsány-show” szereplőit. Nevetségesnek, hiszen a baloldal miniszterelnök-jelöltjének kínosabbnál kínosabb megnyilvánulásai olykor megmosolyogtatók lehetnek, és veszélyesnek, hiszen a 2010 előtti korszak embereinek visszatérése a hatalomba aggodalomra adhat okot. Orbán Viktor Budapest vezetését hozta fel példaként, amelynek mindössze két év elegendő volt ahhoz, hogy csődközelbe juttassa a fővárost, annak ellenére hogy Tarlós Istvántól kétszázmilliárd forint többlettel vehette át. A baloldal soha nem látott mértékben éli fel a közvagyont, és közben semmilyen új beruházás nem történt – ha igen, azt a kormányzat finanszírozta –, a várost pedig káosz, kosz és dugók jellemzik.